Már csak néhány nap van hátra és kezdetét veszi az immáron országossá nőtt III. Dunakanyar Hangja tehetségkutató énekverseny Vácon. A válogatás február 17-én, pénteken, délután öt órakor kezdődik a Madách Imre Művelődési Központban. A szervezők ezúttal is telt házas rendezvényre számítanak. A jelentkezők között vannak olyanok is, akik több száz kilométerről érkeznek a városba.
A rendezvény ötletgazdája és főszervezője Wernke Ádám (képünkön) lapunknak elmondta: nagy öröm számára, hogy a három évvel ezelőtt útjára indított kezdeményezése ma már Vác egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért rendezvénye lehet.
Mint megtudtuk, az énekversenyre a Dunakanyar térségén kívül Budapest és környékéről, Pécsről, Nyíregyházáról, Miskolcról, a Balatonról, sőt határon túlról is érkeznek jelentkezők.
Horváth Lajos: Vác utcái, épületei és lakosai a XVI. század második felében. Váci Történelmi Tár VII.
Vác törökkori történeti forrásai viszonylagos bőséggel állnak a kutatók rendelkezésére, és ezeket többen kísérelték meg értelmezni és az adatok alapján Vác törökkori történetét rekonstruálni. Fekete Lajos, Káldy Nagy Gyula, Hegyi Klára, legutóbb Sudár Balázs foglalkoztak a 16. századi oszmán uralom alatt keletkezett török összeírások közzétételével, illetve feldolgozásával, melyek közül kétségkívül az egyik „legizgalmasabb” az 1570 körül készült házösszeírás. Horváth Lajos e munkájának legfőbb alapját is ez a forrás képezi, melyet azonban – Hegyi Klára rendkívüli hozzájárulása következtében – kiegészíthetett az eddig még nem publikált 1580. és 1590. évi lélekösszeírás adataival. A szerző ezek ismeretében rajzolta meg Vác 1526 utáni történetét, és ennek során adott választ olyan kérdésekre, hogy miként alakult át a városkép, mi lett a középkori eredetű német lakosság sorsa, hogyan alakult a város magyar, muszlim és zsidó családjainak élete? A történeti adatokat és összefüggéseiket több térképen, táblázatban és családfák segítségével foglalta össze a szerző.
A Palóc Múzeum Tisztelettel meghívja Önt 2012. február 15-én 10:00-kor a Gyermekvilág Nógrád megyében a 20. század első felében című kiállítás megnyitójára.
A kiállítást megnyitja dr. Kapros Márta etnográfus
Közreműködik a Központi Óvoda – Cseperedő Tagóvoda Micimackó csoportja
A megnyitót követően múzeumpedagógiai bemutatóórát tart a kiállításban Molnár Ildikó etnográfus
Közreműködik a Központi Óvoda – Cseperedő Tagóvoda Micimackó csoportja
Információ:
Palóc Múzeum Balassagyarmat, Palóc liget 1.
Tel/fax: 35/300-168
e-mail: palocmuzeum@t-online.hu
www.palocmuzeum.hu
Alig telt el egy hét, és a Magyar Kultúra Napján Vác Város Művészeti Díjával kitüntetett Toldi Tamás énekes ismét egy megaprodukcióban öregbíti városunk hírnevét. Szombaton ugyanis Tóth Gabi csapatában énekel az Eurovíziós dalfesztiválon.
A banda négytagú vokalistáinak a vezetője szintén a váci származású Czerovszky Henriette, aki olyan neves előadóművészek vokalistája volt már, mint például Charlie, Zorán, Koncz Zsuzsa, Cserháti és még sorolhatnánk.
Toldi Tamás az elmúlt hét során a Magyar Televízió székházában készült a nagy eseményre, ahol többek között Várkonyi Attilával (DJ Dominique) és Szabó Zével próbáltak közösen a nagy megmérettetésre.
Tamás egyébként a szintén induló Heincz Gábor (Biga) csapatát is erősíti a versenyben, mint vokalista.
Szurkoljunk együtt Tamáséknak!
Programajánló
Február 1. szerda
a művelődési központ aulájában
Előtéri kiállítás
Válogatás Varga Szabolcs fotóiból
Megtekinthető: március 7-ig.
Február 5. vasárnap, 9.00 órától
a művelődési központ színháztermében
Horgászgyűlés
Február 10. péntek, 17.00-21.00 óráig
a művelődési központ színháztermében és aulájában
az általános iskola felső tagozatának
Farsangi bálja
Február 10. péntek, 17.00 órától
a könyvtár olvasó részlegében
Spangár Estek – Irodalomról nem csak tollforgatóknak
A rétsági Spangár András Irodalmi Kör szeretettel vár minden irodalomkedvelőt felolvasó estjére!
Február 11. szombat
a művelődési központban
a Városi Nyugdíjas Klub
Farsangi rendezvénye
Február 15. szerda, 14.00 órától
a művelődési központ társalgó termében
Idén 2012. január 18-án 15 órakor Dinnyés József, koncertet ad a Váci Fegyház és Börtönben (2600 Vác, Köztársaság u. 62-64.)
A zeneszerző, énekes-gitáros Vízkereszt napjától, (2012. január 6-tól) negyven napon át, több mint harminc helyszínen magyarországi büntetés-végrehajtási intézetekben mutatja be "Vízkereszt után" című műsorát. A művész magyar költők megzenésített verseivel és Dávid király zsoltáraival igyekszik a fogvatartottaknak elvinni a nem szűkkeblűen értelmezett Evangélium üzenetét, tanítását, szépségét és vigasztaló derűjét.
A legnagyobb művészek, mint pld. Mozart a belső spirituális forrásból merítettek és fejezték ki az Isteni teremtés szépségét. A művészet célja, hogy a műélvezőt visszavezesse ehhez a spirituális forráshoz, hogy annak minden szépsége szétáradjon lényében és élvezze az örökkévalóság pillanatait. Ehhez a kulcs egy bennünk található finom, ősi energia segítségével lehetséges, amit csak keveseknek sikerült eddig felfedezni. Ezen az estén minden jelenlevő megtalálhatja magában ezt a kulcsot, sőt az Ausztriából, Mozart hazájából érkező előadók is a művészetük segítségével a spirituális belső utazásunk segítőjévé válnak. Jöjjön el, hogy együtt élvezhessük a zene és tánc segítségével bennünk feltáruló, belső spirituális világot, melyet oly régóta keresünk.
Vác Város Önkormányzata, az Erdély Barátainak Közhasznú Egyesülete, a Madách Imre Művelődési Központ és a Katona Lajos Városi Könyvtár szervezésében.
Fővédnök: Fördős Attila, Vác város polgármestere
Február 9. csütörtök 18 óra
Szőcs László Zsombor építész - belsőépítész fotókiállítása
Köszöntőt mond: Fördős Attila, Vác város polgármestere
A kiállítás megnyitja: Dr. Feledy Balázs művészeti író
Február 9. csütörtök 19 óra
Szerelmem, Erdély
Közreműködik: Rékasi Károly színművész
Gróf Czegei Wass Albert levelei, versei, írásai alapján összeállította és a filmmontázsokat készítette: Koltay Gábor.
2012. január 7-én délután egy férfi az általa vezetett személygépkocsival haladt a 22-es számú út irányából Dejtár irányába, amikor egy egyenes útszakaszon az úttest bal széléről egy őz ugrott a járműve elé. Az ütközést a jármű vezetője nem tudta elkerülni és az állatot elütötte, amely a baleset következtében elpusztult.
Másnap, 2012. január 8-án este bejelentés érkezett a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságra, hogy a 23-as számú főút Mátraterenye és Pétervására közötti útszakaszon vadbaleset történt.
A helyszínen megállapítást nyert, hogy egy kistehergépkocsit vezető személy Pétervására irányából Mátraterenye irányába közlekedett, és amikor a főút 14-es km szelvényéhez ért a menet irány szerinti jobb oldali erdős területről hirtelen egy szarvas ugrott elé. Az ütközést nem tudta elkerülni és a jármű bal elejével elütötte a szarvast, mely elpusztult.
10. Váci Tavaszi Fesztivál - 2012. március 16. – április 1.
„Legyen a zene mindenkié” (Kodály Zoltán)
A Váci Tavaszi Fesztivál mérföldkőhöz érkezett, idén ünnepli tizedik születésnapját. A jubileumi év kapcsán ismét színvonalas műsorokat kínál a Madách Imre Művelődési Központ kedves közönségének. Mind a fellépők sora, mind a programok egyedisége rendkívüli élményt garantál a művészetet kedvelők számára. A Tavaszi Fesztivál fő motívuma a zene, a zene szeretete, de természetesen idén is kiegészül a paletta a társművészetek országosan ismert és helyi képviselőinek programjaival. Együtt köszönti velünk a tavaszt Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, Pintér Tibor és a Sziget Színház Társulata. A zene kozmikus erejéről beszél majd Grandpierre Attila, Ókovács Szilveszter és Dónusz Katalin pedig énekhangjával varázsol el bennünket.
Gál Tamás és Bodonyi András előadása melyet az általános iskolás korosztály mellett szeretettel ajánljuk középiskolás és felnőtt érdeklődők figyelmébe is!
2012. január 17-án 14:00 órától Rétságon, a művelődési központban!
Arany János A nagyidai cigányok című műve a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb alkotása, mely Arany lenyűgöző, felülmúlhatatlan humoráról árulkodik. A magyar katonák már nem bírván tartani Nagyida várát, a helyi cigányságra bízzák, hogy őrizzék, védjék, míg ők élelmet szerezvén vissza nem térnek. Csóri vajda azonban túljár mind a magyar, mind a labancok eszén, s megteremti „Cigányországot". Vagy mégsem? Kiderül ez Gál Tamás legújabb feldolgozásából. A fergeteges humorú, interaktív, játékos előadásban elhangzó autentikus cigány zenét Bodonyi András gyűjtötte Szepsi környékéről.
A dalok eredeti cigány nyelven, illetve magyarul hangzanak el.
A Madách Imre Művelődési Központ tisztelettel meghívja Önt 2012. január 12. csütörtök 11 órától kezdődő „A művelődési házak és más kulturális intézmények működési feltételei" című szakmai tanácskozásra.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kulturális Államtitkársága a magyar közművelődés helyzetét áttekintő, társadalmi szerepét erősítő programsorozatot indított útjára 2011. november 14-én. A 15 alkalomból álló sorozat alapvető célja a közművelődés közhasznúságának alátámasztása, a művelődési házakban és hasonló közművelődési intézményekben, társadalmi szervezetekben folyó tevékenységek bemutatása a rendezvények helyszínein, különös tekintettel az önkormányzati költségvetés tervezésére. További fontos cél a programsorozat résztvevőinek bevonása a megújuló közművelődési stratégia tartalmainak összeállításába.
A Káptalan u. 16 szám alatti kiállítóteremben hamarosan megnyílik a Váci Művészek következő kiállítása, amelyen a váci kötődésű művészek a városról készült alkotásaikat mutatják be a nagyközönségnek fotók, akvarellek, festmények és egyéb műalkotások formájában.
Kiállító művészek: Orvos András, Fekete István, Zubovits-Györköss Erzsébet, Tumbász András, Lehotka László, Kiss Dávid, Csernevák Péter, Németh Árpád.
A kiállítás kurátora: Németh Árpád
megnyitó időpontja: 2011. decmeber 17., szombat, 10.30.
Helyszín: Káptalan u. 16.
Fördős Attila Vác Város Polgármestere 2011. december 13-án ünnepélyes keretek közt átadta a Szegfű utcai Bölcsőde új gondozási csoportját. Ünnepi beszédében elmondta, a családok segítése, a jövő nemzedékének nevelése elsődleges feladat. 14 új család részére nyílik most meg a bölcsőde kapuja, kap segítséget ahhoz hogy munkába állhasson, a kisgyermekek olyan nappali ellátást kapnak amely biztosítja a nappali felügyeleten túl a gondozást, nevelést. Vácon az összes bölcsődei férőhely a korábbi 115-ről 146-ra emelkedett.
Forrás: www.vac.hu
Két szlovák állampolgárt vett őrizetbe az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás és visszaélés készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel vétség megalapozott gyanúja miatt. A 30 éves nő és a 34 éves férfi trükkös módon jutott hozzá idős sértettjeik pénzéhez.
November 14-én délelőtt vásárlásból indult volna haza felé egy esztergomi asszony, mikor a bolt előtt egy mosolygós pár szólította meg őt. Kedvesen felajánlották neki, hogy üljön be autójukba, szívesen haza viszik. A sértett kapva kapott a lehetőségen, majd haza érkezvén észrevette, hogy pénztárcájából hiányoznak a bankkártyák. Egyikről a gyanúsítottaknak sikerült felvenniük 25.000 forint készpénzt.