A pszichoszomatika a szellem, a lélek és a test egységét veszi alapul.
A hétköznapok eseményei, történései okozta lelki megpróbáltatásokat igyekszünk nem tudomásul venni, elsiklani fölöttük, hiszen a mindenkihez való alkalmazkodás modern társadalmunk építőköve. Próbálunk megfelelni konfliktus-kerüléssel és beleolvadni a környezetünkbe, sokszor elfedjük saját személyiségünket.
Írásomban egy kis betekintést szeretnék nyújtani abba, hogy milyen tudatalatti elfojtások állhatnak betegségeink hátterében. Jelem cikkemben érzékelés kérdéskörét kísérlem meg körüljárni.
1.) A haj a szabadság, a hatalom, a méltóság szimbóluma. A katonaságnál például a kötelező hajnyírásnál jelképesen a szabadságától fosztják meg az embert. A zen szerzetesek önmaguktól mondanak le a hajukról, így a külső szabadságról a belső szabadságért. Ha valakinek hullik a haja, érdemes rajta elgondolkodni, miben érzi, hogy korlátozzák, vagy mit nem tud elengedni. Serdülő korban, fiatal felnőtt korban korpásodással egybekötve (vedlés információja) nem tudja elengedni a gyermek létformát, áttérni a felnőtt életre, és testi szinten oldja meg a régi ”levedlését”. Hajfestésnél szint viszünk életünkbe, nem csak a valóságban, átvitt értelemben is.
2.) A szőrzet a férfiaknál nemiségük kifejezése. A kis szakáll tudatalatti dominanciára való törekvés, a nagy, fél arcot beborító, a rejtőzködés kifejeződése. Nőknél az erős szőrzet az elutasított férfi oldal felszínre törése hormonális szinten.
3.) Az arc a valamivel szembesülés jelképe. Ez az első védelmi vonalunk, melyet mindenki láthat. Az arcon megjelenő bőrhibák mindig”beszédesek". Jelzi, hogy életünk melyik terültét nyomjuk le a tudatalattiba, melyik szervünk működik emiatt alul vagy túl. Egy elpirulás jelzi milyen témákat nem
hagyunk a felszínre törni.
4.) A szájon kialakuló herpeszt a herpes simplex vírus okozza, mely állandóan a szervezetben található, de csak egy immungyengeség ad neki lehetőséget, hogy tüneteket okozzon. Az immunrendszerünket viszont a stressz és az ebből származó feszültségek gyengítik. Az ajakherpesz mélyen lappangó undor esetleg elnyomott szexuális vágyak, ambivalens (egymásnak ellentmondó) érzések, döntésképtelenség kifejezője.
5.) A szem ”a lélek tükre”, és a mai világban a racionalitás fokmérője: ”Hiszem amit látok.”Az egész, a teljesség, a nap szimbóluma. Az agy”kivetített” része a látóideggel, recehártyával együtt a központi idegrendszerhez tartozik. Ezt jelzi a szem nyolcszoros oxigén igénye is, mely megegyezik az agyéval. Az oxigén hiány először itt mutatkozik meg ,mikor egy unalmas programon, előadáson ásítozunk, szemünk lecsukódna az agy-szem oxigén hiányát jelzi. ”A gondolkodás meghatározza látásunkat, és a látás meghatározza gondolkodásunkat.”(R.Dahlke) Úgy érezzük, amit látunk az objektivitás (érzelmektől mentes), pedig ez egy szubjektív (én-központú) világ, melyet agyi működéseinkkel irányítunk. Sokszor nem akarjuk látni az objektív valóságot, saját világot teremtünk magunknak, mellyel kivetítjük környezetünkre lelki bizonytalanságainkat. Látószervi megbetegedéseinkkel ”szembesülünk” világképünkkel.
Rövidlátás esetén csak a közvetlen problémáinkkal vagyunk elfoglalva. Nincs perspektivikus látásmódunk nem foglalkozunk a jövővel. Távollátás esetén viszont nagy tervekkel rendelkezünk, de a megvalósítás folyamatának apró lépéseire (pénzügyi megtakarítások,önfegyelem,tanulás) nem szánunk elég figyelmet. Az ősi, ”primitív”népeknél ilyen problémák nem voltak. Próbálták elfogadni a valóságot és nem saját képükre formálni.
6.) A fül az”érintkezés”másik szerve. Míg a szem a napra, a férfi minőségre utal, a fül a holdra, női minőségre. A hallás az élet ritmusára való rácsatlakozás rendszere. Például anya szívének ritmusa megnyugtatja gyermekét,először az anyaméhben csak hallunk és nem látunk. Míg az érzékelés másik fázisa a látás csak 180 fokos, a hallás 360 fokos, és nem annyira irányítható, hisz nincs fókusza. A megsüketülés arra irányítja figyelmünket, hogy jobban kell belső ritmusunkra figyelni és nem csak a külső hangokat, véleményeket meghallgatni. Két zeneszerzőt, Beethovent és Smetanát is ez a”csapás”érte, és ennek ellenére belső hallásukkal csodálatos zeneműveket komponáltak. Viszont ha végképp nem”hallgatunk”környezetünkre, nem figyelünk a hétköznapok tanításaira mindig hasonló hibákat követünk el életünkben. Harmóniába, egyensúlyba kell hozni a külső és belső”hallást”. Jelzésértékű, hogy a fülben található az egyensúlyszervünk is. A fülzúgás azt jelenti, hogy a külvilág zajait saját belső szféránkba (belső közegünkbe) engedtük. Ugyanakkora zaj lesz bennünk mint kívül. Nem tudunk rendet teremteni, felborult a lelki egyensúlyunk. Zavaróan hatnak ránk a külvilág zajai, de mivel nem vagyunk képesek kulturált formában agressziónkat kiélni, befelé fordítjuk. Ezek a zajok, hangok mindig figyelmeztetésül szolgálnak. Ha ezt el tudjuk fogadni, megtaláljuk a gyökerét - befelé fordulunk-, jó úton járunk a gyógyulás felé.
7.) Az orr meghatározza az arcot és népi bölcsességeinkben kiemelt szerepet kap. Az orr által minősítik az ember személyiségét.
Például:”kampós”orr: szélhámosság
sasorr: büszkeség,merészség
pisze orr :kotnyelesség,szemtelenség
nagy,ormótlan orr: ügyetlenség,esetlenség
krumpliorr: fesztelenség,tréfa
Ezek az értékítéletek a tudatalattiban működőképesen léteznek. Ilyen értékítélet alapján működik az orrtúrás is. Illetlennek számít,bár az okát senki sem tudja. Az orr nyálkahártyáján a nemi szervek reflexzónái találhatók és masszírozva ezen a téren okozunk örömet magunknak. A gyermekeknél
ez a viselkedésforma akkor lanyhul mikor nemi érés folytán az élvezet áttevődik a nemi szervekre.
A szaglásnak és az orr nyálkahártyájának nagyobb szerepe van mint hinnénk. Nemcsak a légcserében, szennyezőanyagok kiszűrésében, de mind emellett a legföldhözkötöttebb érzékszervünk. Az ősidőkben fontos tájékozódási szerepe volt. Jelenleg ez funkció főleg a párválasztáshoz, másokhoz való közeledéshez (taszít vagy vonz valaki) ad kihagyhatatlan útmutatót. Az íz érzékelés is az orr nyálkahártyájához kötött, nem véletlen, hogy náthás állapotban nem érzünk ízeket. A légzőszervrendszer méregtelenítő rendszerünk egyik fő csatornája testi, lelki szinten (bővebben a következő cikkben lesz róla szó). Az orr eldugulása a méregtelenítő csatornák eldugulását jelenti.
Nem hagyom, hogy kiürüljenek a számomra nem kellő dolgok és így dugulás és esetleg orrmellék
Üreggyulladást (sinusitis) okozunk magunknak.”Nehéz lesz a fejem” és nem birok gondolkodni,ez a homloküreg gyulladás jellemzője. Az állkapocsüregek gyulladása a lefojtott agresszió kifejezője
(beleharapni valamibe, valakibe)”át kell rágni magát valamin”.Világos gondolatokat és levegőt szeretnénk, de először a bennünk lévő blokádokat kellene tudatossá tenni és feloldani. Az orr mandulái, polipjai az immunrendszer előretolt ”helyőrségei”. Akut (fellángoló) vagy krónikus (időnként visszatérő)gyulladások ezeken a színtereken zajlanak le. Az állandó orrdugulás, szájon át történő légcsere, fáradtság jelzi,hogy a környezettel való kommunikáció tévútra ment. Az ember nem képes a védekezés, külvilághoz való alkalmazkodás megfelelő formáit megtalálni és a
fáradtság jelzi, ez az út mennyi energia vesztéssel jár. A mandulagyulladás a túl sok „nyelést”szimbolizálja, míg a polipgyulladás túlterheltséget. Sok esetben a hagyományos orvoslás a műtét mellett dönt. Van mikor a műtét után felszínre törnek ezek problémák, melyek családi segítséggel megoldhatók. Ha nem, ezek a gyulladások más színtereket kapnak a szervezetben. Nagyon fontos az odafigyelés, a (magunk és mások által támasztott) követelési rendszer lecsökkentése és a fesztelen szókimondás családon belül. Az orrnál azt is figyelembe kell venni, hogy képviseli kétpólusú énünket -férfi és nő=jin-jang ellentétpárt. A hagyományos kínai orvoslás rendszerében Jin jelképezi éjjel, ősz, tél(inaktív), viz, nőiesség, reprodukció, hideg, belső, lefelé terjedő, passzív, halvány, sápadt, feher, üres, gyenge, lassú, testi vonatkozás, arc, mellkas, hasi terület. Jang tulajdonságok :nappal, tavasz, nyár(aktív), tűz, férfiasság, produktivitás, meleg, külső, felfelé mozgó aktív, vérbő, vörös, teli, erős, gyors, testi vonatkozás:hát, hásó testfél. Félreértés ne essék itt nem a férfi-nő kategorizálásáról van szó, hanem világunkban és bennünk is a két véglet van jelen egyéni keveredésben, de fontos az egyensúly. Két orrlyukunk ezt szimbolizálja Az orrsövényferdülés hatására a két pólus szimmetriája elbillen, oka lehet genetikai vagy baleset eredetű, de mindig erre vezethető vissza. Lehet műtéti úton kezelni, de a lelki alapjait is érdemes megtalálni és a háttérbe szorult oldalunkat erősíteni, harmóniába hozni a másikkal. Az orr árulkodhat a szexuális belső elfojtásokról is.
8.) Az íz érzékelés a nyelven, szájpadláson, gégefedőn, toroknyálkahártyán található ízlelőbimbók segítségével történik. Édeset, savanyút, sósat, keserűt tudunk megkülönböztetni. Viszont az ízek aromáját, fűszerezését az orr nyálkahártyájának receptoraival érezzük. A dohányzás, túlzott édességfogyasztás tompítja az íz érzékelést, a természetes ízeket alig érezzük. Ez a hagyományos orvoslás szintjén nem számít betegségnek, de komoly problémákat okozhat az emésztésnél (gyomorizgató fűszerek) vagy magas vérnyomást (túl sok konyhasó). Átvitt értelemben viszont így próbáljuk”fűszerezni”ételünket, életünket.
9.) A fogak a harapás, a megragadás, a vitalitás szimbóluma. Ha folyton fog és szájnyálkahártya betegségekkel küzdünk, a lelki oldallal is kell foglalkozni .A fogászati kezelés, ásványi anyag, vitamin pótlás mellett a problémás foghoz tartozó szervi funkciókat is meg kell vizsgálni. Itt megint a színre lép a betegségek lelki oldala (a pszichoszomatika).
Ezekkel a következő írásomban foglalkozom részletesen. Érdemes a ránk vonatkozó részen elgondolkodni, akkor is, ha elsőre meredeknek tűnik a téma. A lelkivilágáról árulkodó tünetekért senkit nem szabad megmosolyogni, hiszen a dolog lényege számára a téma tudatalattiba ”száműzése”, tudati szinten nem megjelenése, tehát nem tehet róla. A tüneteket figyelmeztetésül kapjuk, mit kell mind testi, mind tudati szinten megoldanunk. Mert ha csak testi szinten foglalkozunk vele, a tüneteket más irányba toljuk el és a lényeg nem változik.
Akit ettől mélyebben érdekel a téma, ajánlom R. Dahlke: Lélek nyelve a betegség c. könyvét, Váradi Tibor:A népbetegségek megelőzése és szelíd gyógymódjai c. trilógiát, ahonnét én is sok információt merítettem. Forrásmunka volt még Dr. Hegyi Gabriella által szerkesztett Természetes gyógymódok/Komplementer medicina és és Ohashi/Tom Monte: Testről olvasás c. diagnosztikai könyv.
Remélem tudtam pár hasznos információval szolgálni betegségeik lelki eredetét illetően. Mindenkinek gyógyulást és jó egészséget kívánok
György Beáta a Hygia természetgyógyásza